Dr. Lévai Csaba (Debreceni Egyetem) beszámolója 

„Amerikai értékek: közerények, magánbűnök?”

Szubjektív beszámoló a Nordic Association for American Studies 24. kétévente megrendezésre kerülő konferenciájáról

            2015. május 11-13. között rendezték meg a finnországi Oului Egyetemen a Nordic Association for American Studies (NAAS) 24. kétévente sorra kerülő konferenciáját. A NAAS az északi országok amerikanisztikai társaságait fogja össze. Ez azt jelenti, hogy az északi államoknak megvannak a saját nemzeti egyesületei, amelyek jó skandináv szokás szerint szorosan együttműködnek egymással, s ennek érdekében egy közös szervezetet is létrehoztak. A NAAS jelenlegi tagszervezetei a norvég (American Studies Association of Norway, ASANOR), a svéd (Swedish Association for American Studies, SAAS), a dán (Danish Association for American Studies, DAAS), az izlandi (Icelandic Association for American Studies, IAAS) és a finn (Finish American Studies Association, FASA) amerikanisztikai társaságok. Az oului konferencián izlandi kollégák nem vettek részt, s a dán tagszervezet elnökével Jörn Bröndallal folytatott beszélgetésemből kiderült, hogy az utóbbi években az izlandiak nem mutattak túl nagy aktivitást a közös szervezetben, ami valószínűleg a szűk demográfiai és felsőoktatási bázisnak is köszönhető. Ez azért is érdekes, mivel földrajzilag Izland fekszik a legközelebb Észak-Amerikához, s a szigeten huzamosabb ideje állomásozó amerikai csapatok révén az izlandi lakosságnak közvetlen élményei is vannak az amerikai jelenlétről.

A NAAS konferenciáin tisztújításra is sort szoktak keríteni. Ezúttal is így történt, amennyiben az eddigi elnök a norvég Maria Holmgren Troy helyére a finn Mikko Saikut választották meg a szervezet elnökévé. Újdonságot jelentett viszont, hogy az új elnököt az eddigi két év helyett négy esztendőre választották meg. Az északi kollégák tájékoztatása szerint erre a hatékonyabb és folyamatosabb működés érdekében volt szükség. A szervezet élén rotációs rendszerben követik egymást a nemzeti társaságok elnökei.

Oulu városa az északi sarkkörhöz már elég közel, a Botteni-öböl partján helyezkedik el. Népessége kétszázezer fő körül van, ami azt jelenti, hogy ennyire északon más ekkora város már nem is található Európában – amennyiben Oroszországot nem vesszük figyelembe. A város Észak-Skandinávia fővárosaként reklámozza magát. Ebben persze van némi túlzás, de az biztos, hogy jelentős közigazgatási, gazdasági, kulturális és oktatási központról van szó. Itt érdemes megjegyezni, hogy a Debrecen méretű városnak rendkívül modern, ötször-hatszor nagyobb repülőtere van, mint a Hajdúság fővárosának, ahonnan óránként egy-két belföldi és nemzetközi járat indul és ahová ugyanennyi érkezik. Oulu vezetése egyébként nagyon komolyan vette a NAAS konferenciáját, hiszen a városháza helyi mércével mérve „ősi”, a 19. század második feléből származó eklektikus stílusú épületében fogadást adott a tanácskozás résztvevői tiszteletére. Mindez felidézte bennem azt az élményt, amikor a 2012-es HAAS konferencia alkalmából a szegedi városháza vendégei lehettünk. Finnországi tapasztalatom annyiban is felidézte a Tisza-parti élményeket, hogy néhány kollégával, a szakmai megbeszélést folytatandó, akkor is elmentünk egy helyi vendéglátó-ipari egységbe, ahogyan ezt Ouluban is tettük. A különbség az volt (a jóval drágább sörön túlmenően), hogy a fent említett egység közönsége az éppen zajló jégkorong világbajnokság presztízscsatának számító finn-orosz mérkőzésével volt elfoglalva, de a jelenlévő amerikanisták is nagy megnyugvással fogadták, hogy a végén büntetőkkel nyertünk (mármint a finnek és mi).

Az Oului Egyetemet 1958-ban alapították és körülbelül 16 000 hallgatójával és 3000 fős oktatói-kutatói gárdájával a nagyobbak közé tartozik Finnországban. Az egyetem tudományos spektruma nagyon sok tudományterületet lefed, így a természettudományokat, a humán tudományokat, az informatikát, az orvosi és mérnöki tudományokat, valamint a közgazdaságtant. Az amerikanisztika legfőbb otthona természetesen a Bölcsészettudományi Kar keretei között működő, 1965-ben alapított Angol Tanszék, de más oktatási egységekben is akadnak olyan kollégák, akik az Egyesült Államok kultúrájával, irodalmával vagy történelmével foglalkoznak. Így például a konferencia fő szervezője és elnöke Ari Helo a neves Jefferson kutató a Tudomány- és Eszmetörténeti Tanszék munkatársa.

A konferencia hivatalosan az „American Values: Public Virtues, Private Vices?” címet viselte. Ez azt jelenti, hogy a szervezők – a HAAS gyakorlatához hasonlóan –igyekeztek olyan tág témát megfogalmazni, amelybe gyakorlatilag minden amerikanisztikai stúdiumot be lehetett illeszteni. Ez a törekvésük sikerrel is járt, mivel a konferencián huszonnégy szekcióban hatvanhét előadás hangzott el, s ezek az amerikanisztika szinte minden területét átfogták. A tanácskozáson nem csupán a skandináv országokból érkezett szakemberek vettek részt, hanem az Egyesült Államokból, Ausztriából, Ausztráliából, az Egyesült Királyságból, Belgiumból, Lengyelországból, Japánból, Litvániából, Németországból és Magyarországról is érkeztek előadók. A konferencia helyszíne az Oului Egyetem fő kampuszának kiterjedésben hatalmas, labirintusszerű fő épülete volt, amely a városközponttól nyolc kilométerre az erdő közepén helyezkedik el. Az időjárás helyi mércével mérve jó volt, ami azt jelenti, hogy napközben plusz nyolc-kilenc fokig kúszott fel a hőmérő higanyszála, de itt-ott még hófoltokat is lehetett látni. A környezethez a fehér éjszakák is hozzátartoztak, ami azt jelenti, hogy körülbelül hajnali fél egy és fél három között lehetett valami sötétnek nevezhető szürkületet tapasztalni. Jómagam először éltem át ezt a jelenséget és meg kell mondanom, hogy nagyon nehezen tudtam elaludni.

A három napos konferencia rangját jól jelzi, hogy a megnyitó plenáris ülésen Erkki Tuomioja, Finnország külügyminisztere is előadást tartott. A szociáldemokrata politikus 2000 és 2007 között is betöltötte már ezt a posztot, illetve 2011 óta birtokolja a külügyi tárcát. A finnen kívül svédül, észtül, franciául, németül és angolul is kiválóan beszélő Tuomioja egyébként szakmabeli, amennyiben politikatudományi doktori fokozattal rendelkezik a Helsinki Egyetemtől, s számos külpolitikai és politológia szakmunkát publikált. Figyelemre méltó, hogy ezt a tevékenységét külügyminiszterként sem függesztette fel, s a magyar megfigyelőnek az is szokatlanul hatott, hogy a „fontos ember”, előadása után sem „száguldott el”, hanem végigülte a szekciót, válaszolt a neki feltett kérdésekre, s a többi előadással kapcsolatban ő is kérdezett. Azt is érdemes megjegyezni, hogy az eredeti program szerint a nyitó ülésen Oli Rehn az Európai Parlament alelnöke is felszólalt volna. Ő azonban kimentését kérte tekintettel a finn kormányalakítási tárgyalásokon való közreműködésére.

Szervezetileg a konferencia egyik legfontosabb sajátossága az volt, hogy a NAAS négy jelenlévő (a finn, a norvég, a svéd és a dán) tagszervezetének felkért képviselői plenáris előadásokat tartottak, így mutatván be országuk amerikanisztikájának néhány aktuális kutatási irányát. Sajnos nincs mód arra, hogy akár csak az általam meglátogatott szekciók előadásairól részletes jelentést készítsek. Ehelyett – némileg önző módon – a konferencia azon fő „attrakcióiról” számolok be, amelyek saját szakmai érdeklődésemhez a legközelebb állnak. Teszem ezt elsősorban azért, mert ezek az egész konferencia legfontosabb előadásainak is bizonyultak. A tanácskozás programjára ugyanis a fő szervező, vagyis Ari Helo szakmai érdeklődése is alaposan rányomta a bélyegét. Helo kolléga fő kutatási területe Thomas Jefferson politikai és etikai gondolkodása, amelyről két éve vaskos monográfiát is publikált (Thomas Jefferson’s Ethics and the Politics of Human Progress, Cambridge University Press, Cambridge, 2013). Valójában, az én konferencián való jelenlétem is ezzel volt összefüggésben, amennyiben én is az Egyesült Államok harmadik elnökének politikai gondolkodását tanulmányozom. Helo szakmai presztízsét jól mutatja, hogy nemrégiben a NAAS folyóirata, az 1968-ban alapított American Studies in Scandinavia főszerkesztőjévé is megválasztották. Vele Vajda Zoli szegedi barátunkon keresztül ismerkedtem meg, aki az Aetas 2001/1-es számában közölt tőle egy Jeffersonról szóló tanulmányt. Ez keltette fel a figyelmemet, s léptem vele kapcsolatba Zoli közvetítésével e-mailen. Mindez aztán elvezetett az első személyes találkozásunkhoz, amelyre az EAAS 2004-es prágai konferenciáján került sor, amelyen mindketten előadtunk. Kettőnk kapcsolata szakmai háromszöggé bővült Peter Onuf professzor közreműködésével, aki mindkettőnk egyik legfontosabb szakmai mentorává vált, hiszen Ari és én is hosszabb időt töltöttünk különböző ösztöndíjak támogatásával a University of Virginia Történelem Tanszékén, ahol Onuf professzor töltötte be a Thomas Jefferson Foundation professzori széket, amely a „jeffersonológia” legfontosabb hivatalos pozíciójának számít.

Hosszabb-rövidebb ideig Ari Helo és én is ösztöndíjasai voltunk a Thomas Jefferson Foundation keretében működő Robert H. Smith International Center for Jefferson Studies elnevezésű kutatóközpontnak, amelynek Andrew O’Shaughnessy a vezetője. Az Egyesült Királyságból származó O’Shaughnessy professzor rendszeres résztvevője a European Early American Studies Association (EEASA) elnevezésű szakmai szervezet kétévente megrendezésre kerülő konferenciáinak. Ez az egyesület abból a két, az EAAS bordeaux-i, illetve prágai konferenciáján (2002, 2004) megszerveződött workshop-ból nőtt ki, amelynek az amerikai forradalom története volt a témája. Az azokon résztvevő európai szakemberek – zömmel történészek – úgy látták, hogy az EAAS „gigantikus” méretű konferenciái nem biztosítják azt a bensőséges légkört, amely összegyűjthetné és közelebb hozhatná egymáshoz a korai amerikai történelemmel foglalkozó európai szakembereket. Ezért saját szervezet megalakítását határozták el, amely hivatalosan 2006-ban jött létre és tartotta meg első tanácskozását. E szakemberek között én is ott voltam, s a kezdeményezéshez O’Shaughnessy professzor is hamar csatlakozott. Azóta mindketten a társaság életét szervező scientific committee-nek is tagjai lettünk, s szakmai együttműködésünk az óta is folyamatos. Andrew O’Shaughnessy szakmai, illetve a Thomas Jefferson Foundation és a Central European University anyagi támogatásának volt például köszönhető, hogy 2007 márciusában egy, az Amerikai Egyesült Államok létrejöttével kapcsolatos mini konferenciára kerülhetett sor Budapesten, amelyen O’Shaughnessy professzoron kívül olyan nevek vettek részt, mint az oului konferenciára is ellátogató Gordon Wood és Peter Onuf, valamint Jack Rakove.

Az oului konferenciához visszatérve, szintén Andrew O’Shaughnessy személyes, illetve a Thomas Jefferson Foundation anyagi támogatása tette lehetővé, hogy az amerikai forradalom, illetve Jefferson életműve jeles amerikai kutatóinak egy csoportja is részt vehessen a NAAS konferenciáján, s valóban az ő jelenlétük jelentette a tanácskozás legfőbb attrakcióját. Nem akármilyen kutatókról van ugyanis szó. Bár maga nem tartott előadást, de a konferencia tanácskozásain intenzíven részt vett a már említett Andrew O’Shaughnessy, akinek legutóbbi könyve (The Men Who Lost America: British Leadership, the Revolutionary War and the Fate of Empire, Yale University Press, New Haven, 2013) elnyerte a George Washingtonról elnevezett nagy tekintélyű könyvészeti díjat. Ebben a brit polgári és katonai vezetés működését vizsgálta az amerikai forradalom időszakában és arra a következtetésre jutott, hogy az Amerika elvesztése miatt bűnbakként beállított brit vezető személyiségek nagyon sikeres pályát futottak be a Brit Birodalom szolgálatában az amerikai függetlenségi háborút követő időszakban.

Az amerikai delegáció második tagja az a már említett Peter Onuf professzor volt, aki több mint húsz éven keresztül, 1992 és 2014 között töltötte be a Jefferson kutatások legfontosabb pozíciójának számító Thomas Jefferson Foundation professzori széket Virginia állam egyetemén. Peter Onuf saját (például: Jefferson’s Empire: The Language of American Nationhood. University Press of Virginia, Charlottesville, 2001; The Mind of Thomas Jefferson. University of Virginia Press, Charlottesville, 2007), illetve az általa szerkesztett kötetek (például: Jeffersonian Legacies, University Press of Virginia, Charlottesville, 1993; Jan Ellen Lewis-szal, Sally Hemings and Thomas Jefferson: History, Memory, and Civic Culture. University Press of Virginia, Charlottesville, 1999) révén döntő érdemeket szerzett abban, hogy ma már Jeffersont sem a talaj felett lebegő félistenként, hanem hús-vér emberként lássák a kutatók. Abban is alapvető szerepet játszott, hogy a Jefferson kutatásban a korábbiaknál jóval nagyobb hangsúly került Jeffersonnak az afroamerikaiakról, illetve az őslakos amerikaiakról kialakított véleményére, és az e csoportokhoz fűződő viszonyára. A NAAS konferenciáján is erről a kérdésről adott elő. Onuf professzor a 2007-2008-as tanévben a Harmsworth Professor of American History széket töltötte be az Oxfordi Egyetemen, 2014-ben pedig az American Academy of Arts and Sciences is tagjává választotta. Peter Onuf már kétszer is járt Magyarországon. Elsőként a korábban említett, 2007-ben a Közép-Európai Egyetemen rendezett mini konferencia alkalmával, másodszor pedig 2008 áprilisában, amikor meghívásomra a Debreceni Egyetemen adott elő.

Jefferson és rabszolgái kutatásában szintén elévülhetetlen érdemeket szerzett Anette Gordon-Reed, a Harvard Egyetem jogászprofesszora, aki szintén ott volt Ouluban. Gordon-Reed professzor első nagy feltűnést keltő könyvében (Thomas Jefferson and Sally Hemings. An American Controversy, University Press of Virginia, Charlottesville, 1997), már azt megelőzően meggyőző bizonyítékokkal támasztotta alá a Jefferson és mulatt rabszolganője, Sally Hemings közötti szexuális kapcsolat lehetőségét, hogy azt a leszármazottakon végzett DNS vizsgálatok alátámasztották volna. Ezt követően pedig monumentális monográfiában (The Hemingses of Monticello. An American Family, W. W. Norton, New York, 2008) foglalta össze a Hemings család történetét, illetve a Jefferson családhoz fűződő kapcsolatát, amelyért a Pulitzer-díjat és a Nemzeti Könyvészeti Díjat is megkapta. Anette Gordon-Reed Ouluban is a Hemingsek és a Jeffersonok kapcsolatáról beszélt.

Az amerikai küldöttség negyedik tagja az az Alan Taylor volt, aki Peter Onuf örököseként tavaly foglalta el a már említett Thomas Jefferson Foundation professzori széket a University of Virginián. Taylor professzor a többszörös Pulitzer-díj nyertesek meglehetősen szűk klubjába tartozik, amennyiben két könyve is elnyerte az amerikai könyvszakma legnagyobb kitüntetését. Először a William Cooper’s Town: Power and Persuasion on the Frontier of the Early American Republic, Alfred A. Knopf, New York, 1996) című munkájáért kapta meg a nevezetes díjat, amelyért a Columbia Egyetem által adományozott Bancroft-díjat is kiérdemelte. Ebben az író James Fenimore Cooper édesapja városalapító és irányító tevékenységét vizsgálta, amelynek emlékét az író fiú a magyarul Bőrharisnya címmel lefordított művében állított emléket. Második Pulitzer-díját a The Internal Enemy: Slavery and War in Virginia 1772-1832, W. W. Norton, New York, 2013) című könyvéért kapta. Ebben azt elemezte, hogy a rabszolgaság jelenléte, és egy rabszolga-felkeléstől való félelem hogyan hatott Virginia belső életére az amerikai függetlenségi háború időszakában és a korai köztársaság korában. Két díjnyertes munkáján kívül, a gyarmati kor történetét összefoglaló egyetemi tankönyve (American Colonies, Viking-Penguin, New York, 2001) is nagy feltűnést keltett. A korábbi hasonló munkáktól eltérően – amelyek az Atlanti-óceán partvidékén elhelyezkedő tizenhárom brit gyarmat történetére koncentráltak – vizsgálódásába Taylor professzor mindazon területek 17-19. századi történetét bevonta, amelyek később az Egyesült Államokhoz tartoztak, s a karibi térségre valamint Kanadára is kitekintett. Oului előadása második díjnyertes könyvéhez kapcsolódott, amennyiben azt vizsgálta, hogy három neves virginiai közéleti személyiség (George Wythe, Thomas Jefferson, St. John Tucker) hogyan reagált az amerikai forradalom következtében megnövekedett szabad fekete népesség megjelenésére, illetve a Haitin kibontakozó rabszolgafelkelésre.

De ott volt Ouluban a korábban már említett, szintén Pulitzer-díj nyertes Gordon Wood is, aki az amerikai forradalom történetével foglalkozó történetírás doyen-jének, élő klasszikusának számít. Első nagy feltűnést keltett munkájáért (The Creation of the American Republic, 1776-1787, University of North Carolina Press, Chapel Hill, 1969) nemcsak a már korábban említett Bancroft-díjat, hanem az American Historical Association John B. Dunning-díját is megkapta. Második nagyszabású monográfiájáért (The Radicalism of the American Revolution, A. A. Knopf, New York, 1992) Wood professzor már a Pulitzer-díjat is kiérdemelte. Legutóbbi magnum opusa (Empire of Liberty: A History of the Early Republic, 1789-1815, Oxford University Press, New York, 2010) az Oxfordi Egyetemi Kiadó Egyesült Államok történeti sorozatában jelent meg és szintén nagy feltűnést keltett. Minthogy tudta, hogy a NAAS konferenciáján zömmel nem történész szakközönségnek kell beszélnie, rendkívül szuggesztív módon foglalta össze az Egyesült Államok kormányzati berendezkedése kialakulásának legfontosabb lépéseit.

Szintén az amerikai történész szakma nagy öregjei közé tartozik Daniel Walker Howe, akinek fő érdeklődési területe a második amerikai-brit háború vége (1815), illetve a Mexikó elleni háború befejeződése (1848) közötti időszak. Akadémiai karrierjének legnagyobb részét a University of California, Los Angeles-en, illetve a Oxfordi Egyetemen töltötte. Az utóbbi felsőoktatási intézményben a Rhodes Professor of American History professzori szék betöltője volt 1992 és 2002 között. Leghíresebb munkája (What Hath God Wrought: The Transformation of America, 1815-1848, Oxford University Press, New York, 2007) az Oxford History of the United States ötödik köteteként, vagyis Gordon Wood fentebb említett könyvének folytatásaként látott napvilágot – bár időben korábban jelent meg annál. Howe professzor ezért a könyvéért kapta meg a Pulitzer-díjat, s az American Academy of Arts and Sciences, valamint a Royal Historical Society tagjává is megválasztották. Ouluban arról beszélt, hogy milyen érdekes hasonlóságok és különbségek figyelhetők meg az 1815 és 1848 közötti, valamint napjaink egyesült államokbeli pártviszonyai között.

Ezen amerikai „nagyágyúk” jelenléte azt eredményezte, hogy az amerikai forradalomra és a korai köztársaság történetére vonatkozóan nagyon erős mezőny gyűlt össze Finnországban. Ezért szolgált nagy örömömre, hogy Ari Helo kolléga értesített a NAAS konferenciájáról, illetve arról, hogy milyen nagy nevek lesznek ott jelen. Az értesítéshez egy felkérést is csatolt, hogy én is adjak elő a tanácskozáson, amit természetesen nagy örömmel elfogadtam. Gondot mindössze az út anyagi feltételeinek megteremtése jelentett, azonban egy Campus Hungary pályázattal ezt is sikerült megoldani. Saját témámat úgy igyekeztem megválasztani, hogy a konferencia hivatalos témájával, Magyarországgal és az amerikai forradalom történetével is összhangban legyen. Ezért arról beszéltem, hogy az amerikai forradalomnak milyen értékelései láttak napvilágot a Magyarországon megjelent történeti irodalomban a szocialista rendszer időszakában. Óriási megtiszteltetést jelentett számomra, hogy három fentebb említett amerikai kollégával is egy szekcióba kerültem. Peter Onuf és Daniel Walker Howe előttem adtak elő, az ülést pedig Andrew O’Shaughnessy vezette.

A NAAS konferenciája tehát számomra kétféle szakmai szempont miatt is nagyon fontos volt. Egyrészt azért, mert kíváncsi voltam, hogy előadásomat hogyan fogadja a szakmai közvélemény, másrészt pedig azért, mert jó alkalmat biztosított arra, hogy tovább ápoljam és építsem kapcsolataimat a szakma „nagyjaival”. Ami az első kérdést illeti, előadásomat jól fogadták a kollégák. Több kérdést kaptam arra vonatkozóan például, hogy a rendszerváltás időszakában vagy a jelenlegi magyarországi politikai helyzetben hivatkozott, hivatkozik-e valaki az amerikai államalapítás példájára, akármilyen értelemben. Azt hiszem, hogy finnországi utam a második vonatkozásban is sikeresnek volt mondható. A már említett amerikai kollégák egy részét már jól ismertem, velük szoros szakmai kapcsolatban álltam. A Peter Onuffal és Andrew O’Shaughnessy-vel fennálló kapcsolatomról korábban szóltam és arról is szót ejtettem már, hogy Gordon Wood is részt vett az amerikai államalapításról szóló budapesti mini konferencián. Akkor Vajda Zolival interjút is készítettünk vele az Aetas számára. De a vele fenntartott kapcsolatom is régebbre nyúlik vissza, mivel az amerikai forradalom eszmetörténeti hátteréről írott doktori értekezésem egyik „hőse” volt, akivel személyesen 1999 márciusában, a Jefferson és Sally Hemings kapcsolatáról a Virginiai Egyetemen rendezett konferencián találkoztam először. Ekkor ismerkedtem meg Anette Gordon-Reed-del is, akit a NAAS konferenciája előtt utoljára tavaly májusban láttam, egy Peter Onuf munkássága előtt tisztelgő konferencián, ahol mindketten előadtunk. Ez utóbbi rendezvény teremtett alkalmat arra, hogy Alan Taylor-ral  is megismerkedjek. Daniel Walker Howe-val viszont a NAAS konferenciáján találkoztam először.

A magam „önző” szempontjait összegezve azt mondhatom, hogy a NAAS konferenciáján való részvételem nagyon fontosnak és hasznosnak bizonyult. Sikerült megerősítenem a régebbi szakmai kapcsolataimat, s újakra is szert tettem, mind az amerikai, mind pedig az európai kollégák vonatkozásában. Nagyon jól megértettük egymást Jörn Bröndallal a dán társaság elnökével, aki történészként a progresszivista korszak kutatója. A NAAS következő konferenciájának az ő egyeteme (University of Southern Denmark, Odense) ad majd otthont, s közösen kezdtünk gondolkodni azon, hogy együttműködésünket hogyan tudnánk elmélyíteni. De Ouluban találkoztam egy fiatal német kollégával is (Malte Hinrichsen, Hamburgi Egyetem), akit szintén Jefferson politikai gondolkodása érdekel. A vele folytatott beszélgetésekben merült fel, hogy kezdeményezni kellene egy olyan panel megszervezését a következő EAAS konferenciára, amely alkalmat nyújthatna az Európában tevékenykedő Jefferson kutatóknak arra, hogy jobban megismerjék egymást és „összehangolják” tevékenységüket. A hivatalos kezdeményező szerepét magamra vállalva egy ilyen javaslattal fogok élni a romániai EAAS konferencia szervező bizottsága irányában.